Kézben a “CSENGEDI MINTAKÖNYV”

A könyvsorozat befejező 9. kötetét az élet írta, melyet a vizuális kommunikáció hívott életre. A sorozat könyveinek mérete nem tette lehetővé, hogy 1:1 arányú minták kerüljenek az Olvasó kezébe, ezért fontosnak tartottam az alkalmazás megkönnyítése érdekében az 1:1 méretarányú fotók átnyújtását. Ezek olyanok, mintha egy párnát vagy egy terítőt adnék a kezébe. Látható az alapanyag,…


KÖSZÖNÖM !

Köszönöm, hogy a “Kunok hímzett virága” és a “Lószőrből ékszer” című könyv megjelenése óta eltelt egy évben 1.000.000 azaz egymillióan néztétek meg a honlapot. Jelenleg 1 515 690 a látogatottság. Kívánom, hogy a megjelent (4) és a megjelenő(5) könyveket forgassátok haszonnal, és a gyakorlati útmutató alapján készítsétek – mások és saját örömötökre – remekműveiteket. Felhívom…


ELŐJEGYEZHETŐ A “CSENGEDI MINTAKÖNYV”

Könyvajánló NOVEMBER 10-ig. Előjegyezhető a „CSENGEDI MINTAKÖNYV”, mely a könyvsorozat nyolc kötetének mintáiból 80 rajzot, fotót tartalmaz 1:1 méretarányban. A “Csengedi mintakönyv” című könyv aktualitását az adja, hogy megmentse az Európa egyik legértékesebb és legszínesebb díszítő kultúrájának elemeit, mely itt fejlődött ki a Kárpát-medencében, amely ma is életben van, de értékválságban szenved, amit tetőz a…


TEÉRTED PUFFOGOK

TEÉRTED PUFFOGOK! Számomra, de azt hiszem sokak számára is emlékezetes szakmai konferenciát szervezett a JNK-Szolnok Megyei Népművészet Egyesület 2019. május 10-én. A „Mában élő tegnap és holnap” címmel indított szakmai sorozatnak immáron ez volt a VI. programja, mely a jó tervezés, az anyag és motívum összhangja, valamint a kész termékek bírálati (zsűrizési) szempontjait tárgyalták az…


REKVIEM az elődeinkért

Rekviem az elődeinkért Az általam vezetett „kunszentmártoni csengedi hímzőkör” 2019.április 23-án, húsvét utáni kedden egy rendkívüli emlékülést tartott a József Attila könyvtár aulájában.   A visszaemlékezést HEGEDŰS KRISZTIÁN  néprajzos-múzeológus tartotta, a kiállítás anyagát bemutatta: ORSZÁG LÁSZLÓ Népművészet Mestere, a csoport vezetője, tekerőlanton közreműködött BALLA TIBOR népzenész.         Az aktualitást egyik elemét az…


Meghívó a Rekviem c. kiállításra

A kunszentmártoni Csengedi Hímzőkör Szeretettel és tisztelettel meghív minden érdeklődőt a József Attila Városi Könyvtár aulájába,   a 2019. április 23-án (húsvét utáni kedden) 14.00 órakor megnyíló „REKVIEM” című emlékkiállításra, ahol megemlékezünk   1./ A város névadója, a Kunok – 1239-ben – 780 éve, húsvét hétfőjén kaptak bebocsátást a Kárpát-medencébe. 2./ A török pusztítás után…


Megérkezett a „LÓSZŐRBŐL ÉKSZER” című könyv

Megérkezett a „LÓSZŐRBŐL ÉKSZER” című könyv   Több mint hetven év kihagyás után, immár teljes pompájával, megjelent a lószőrfeldolgozás legújabb ismertetője a „LÓSZŐRBŐL ÉKSZER” című könyv. A Csengedi könyvek harmadik köteteként jelent meg az a hiánypótló mű, amely most először ismerteti a magyar lószőrmunkák történetét, a készítés módját, és eszközeit, bemutatja az évszázados magyar archív…


510.075 azaz ötszáztízezer –hetvenöt.

510.075  azaz ötszáztízezer –hetvenöt. (03.04-én: 535.963, 03.29-én 573.597) Egy hihetetlen nagyszámú látogató az Internetes honlapomon! A www.csengedi.hu  honlap indulása egybe esik a kunhímzésről szóló hiánypótló „Kunok hímzett virága” című könyv megjelenésével. Nagy öröm számomra, hogy az alig több mint egy év alatt ötszáz-ezret meghaladó érdeklődő látogatta meg az információkért a honlapot. Köszönetemet fejezem ki az érdeklődésért,…


Néhány hét, és megérkezik…

Néhány hét, és megérkezik… Elérkezet az idő, hogy ország-világ meglássa, és kézbe fogva gyönyörködjön az újonnan elkészült „LÓSZŐRBŐL ÉKSZER” című könyvnek. Egy igazi magyar specialitásnak lehetünk tanúi, mert ilyen ékszereket sehol máshol nem készítenek, csak itt a Kárpát-medencében. A könyv hiánypótló műként jelenik meg, egyediségét az adja, hogy a ló farok szőréből készült ékszer történeti…


MÉG 5 nap és lejár a 30%-os kedvezmény

    MÉG 5 nap… és lejár a 30%-os kedvezmény       2019. január 20-án véget ér az előfizetési kedvezmény lehetősége, a februárban megjelenő új könyvünknek.        A “Lószőrből ékszer” című könyv aktualitását az adja, hogy megmentse Európa egyik legértékesebb és legszínesebb díszítő kultúrájának egyik elemét, mely itt fejlődött ki a Kárpát-medencében, amely ma is életben van,…